Az Év Bortermelője

A hazai borászokat, pincészeteket a nagyközönség szeretete és hűsége mellett a szakma is elismeri. Egyre többféle díjat, címet ítélnek oda különböző borral foglalkozó szakmai szervezetek azoknak az embereknek és üzemeknek, akik évről-évre kimagasló és kiegyensúlyozott szakmai teljesítményt nyújtanak, és akik elkötelezetten, szívvel-lélekkel dolgoznak a magyar borászat sikeréért. A két legfontosabb elismerés az Év bortermelője és az Év pincészete díj, amelyekről az alábbiakban bővebben is olvashatunk.

Az Év bortermelője

Az „Év bortermelője" díjat 1991-ben hozta létre a Hét Borbírák Rendje, amellyel egy-egy hazai borász kimagasló szakmai teljesítményét és többéves munkásságát ismerik el. A Magyar Bor Akadémia 1996 óta gondoskodik a díjazottak kiválasztásáról és a díj átadásáról.

Maga a kiválasztás kétkörös szavazással történik. Az első körben egy széles szakmai közönségtől begyűjtik a jelöléseket, majd egy összesítéssel kiválasztják az öt legtöbb szavazatot kapó jelöltet. Ezek után ismételt szavazást követően véglegesítik az eredményeket. A címet a nyertes időbeli korlátozás nélkül viselheti, azonban a megválasztás évének leteltével már csak a választás évének feltüntetésével (pl. 1998-ban az Év Bortermelője) használhatja a megnevezést.

Az Idei nyertes: Szőllősi Mihály

„Jó bort csak kifogástalan minőségű szőlőből lehet készíteni. A pince kulcsa maga a metszőolló. Küldetésünk a neszmélyi borok világhírnevének visszaszerzése és a kulturált borfogyasztás hirdetése" - vallja az Év Bortermelője 2016 díj nyertese, aki máig a legbüszkébb a 2009-ben lenyert Év Pincészete díjára, melyet a Szőllősi Pincészettel nyert el. Legkiválóbb boruk az olaszrizling - mely egyébként a borvidék zászlós bora. 

Szöllősi Mihály neszmélyi borász, a 2015-ös Év Bortermelője cím nyertese  és Zilai Zoltán, a Magyar Bor Akadémia elnöke a Corinthia Hotel Budapestben rendezett díjátadó gálaebéden | MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Az Év bortermelője díj eddigi nyertesei

2015 Szöllősi Mihály, Neszmélyi borvidék

2014 Dúzsi Tamás, Szekszárdi borvidék

2013 Gálné Dignisz Éva, Kunsági borvidék

2012 Áts Károly, Tokaji borvidék

2011 Vida Péter, Szekszárdi borvidék

2010 Légli Ottó, Balatonboglári borvidék

2009 Dr. Lőrincz György, Egri borvidék

2008 Konyári János, Balatonboglári borvidék

2007 Frittmann János, Kunsági borvidék

2006 Garamvári Vencel, Balatonboglári borvidék

2005 Vincze Béla, Egri borvidék

2004 Takler Ferenc, Szekszárdi borvidék

2003 Árvay János, Tokaji borvidék

2002 Malya Ernő, Etyek-Budai borvidék

2001 Szepsy István, Tokaji borvidék

2000 † Figula Mihály, Balatonfüred-Csopaki borvidék

1999 Kamocsay Ákos, Ászár-Neszmélyi borvidék

1998 † Gál Tibor, Egri borvidék

1997 Bock József, Villányi borvidék

1996 Polgár Zoltán, Villányi borvidék

1995 Thummerer Vilmos, Egri borvidék

1994 Gere Attila, Villányi borvidék

1993 Vesztergombi Ferenc, Szekszárdi borvidék

1992 † Báthori Tibor, Etyek-Budai borvidék

1991 Tiffán Ede, Villányi borvidék